A Manchester belvárosában rendezett háromnapos fesztiválon változatos zenei és táncprogramokkal léptek fel a Magyarországról és Székelyföldről érkezett művészek, valamint a helyi magyar közösség képviselői. Angliai hangversenykörútja keretében nagy sikerrel adott koncertet a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. A látogatók népművészeti-kézműves kirakodó vásáron kaphattak ízelítőt a székely-magyar kultúrából, valamint a gasztronómiából, míg a gyerekeket különböző workshopok várták. Főkonzulátusunk külön standon várta az érdeklődőket Magyarországot bemutató kiadványokkal.
Magyar részről a rendezvény fővendége Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke volt. Herczeg Tamás alelnök, Sándor Tamás titkárságvezető és Kátai-Nagy Krisztina főkonzul kerekasztal-beszélgetést folytatott a környékbeli magyar szervezetek vezetőivel, majd Lutfur Rahmannal, a Manchesteri Tanács helyettes vezetőjével találkoztak, és köszönetet mondtak azért, hogy a Tanács támogatja a magyar közösséget identitása megőrzésében. A megbeszélésen a brit politikus elmondta, hogy a Góbéfesztivál nagyban hozzájárul Manchester sokszínűségéhez, ezért azt az önkormányzat minden évben segíti annak létrejöttét.