24 Apr

Kátai-Nagy Krisztina főkonzul Newcastle főpolgármesterével és a Newcastle-i Egyetem vezetésével találkozott. A megbeszéléseken az oktatási- és gazdasági együttműködésről, valamint a magyar közösségről esett szó.

 

 

Richard Davies nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnök és Alex Metcalf elmondták, hogy  az egyetemre több mint 130 országból érkeznek diákok minden évben, így Magyarországról is. Az egyetem magyar partnere a Budapesti Műszaki Egyetem, amellyel közös képzést adnak a vízgazdálkodás és hidroinformatika terén. A megbeszélésen elhangzott, hogy az egyetem nyitott a további kutatói kezdeményezésekre.

 

                                                                                             

A főpolgármesterrel való találkozón elsősorban a magyar közösségekről esett szó, illetve arról, hogy Newcastle keresi a gazdasági együttműködési lehetőségeket. A polgármester ígéretet tett arra, hogy mind a magyar közösségek elérésében, mind a gazdasági kapcsolatok erősítésében segítséget nyújt a főkonzulátusnak.