7 Mar

Március 6-án a Kruppa vonósnégyes adott nagysikerű koncertet a Főkonzulátuson. A rendezvényen a Manchesterbe akkreditált diplomáciai testületek tagjai, egyetemek, kereskedelmi kamarák vezetői, illetve  kulturális intézmények képviselői vettek részt. 

 

 

A vonósnégyes jelenleg ECMA-mesterkurzuson vesz részt a manchesteri Royal Northern College of Music-on. 

 

A főkonzul köszöntőjében elmondta, hogy a Főkonzulátus támogatja a magyar és a brit művészek találkozásait, és felidézte, hogy a tehetséges magyar zenészek látogatásának komoly hagyománya van Észak-Angliában, hiszen 115 évvel ezelőtt a fiatal Bartók Béla első nagy-britanniai útja Manchesterbe vezetett a szintén magyar származású Hans Richter karmester meghívására, aki akkoriban a manchesteri The Hallé szimfónikus zenekar vezetője volt.