1. Magánútlevél iránti kérelmet Magyarországon a fővárosi és vármegyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalánál, míg külföldön a konzuli tisztviselőnél nyújthat be.

Bővebb információt a kormányhivatalokról itt érhet el.  

Sürgős ügyintézésre csak Magyarországon van lehetőség, ahol az útlevél sürgősségi eljárásban 3 napon belül, azonnali eljárás keretében 24 órán belül elkészíttethető.

2. A Magyarországon igényelt útlevelek esetében kérhető a kézbesítés a Manchesteri Főkonzulátusra. Felhívjuk a figyelmet azonban, hogy a konzulátusra az útleveleket csak meghatározott időnként kézbesítik, így a kézbesítés ideje akár 2-4 hetet is igénybe vehet az útlevél elkészülte után. Kérjük, hogy az útlevél megérkezéséig ne tervezzenek utazást, ne vásároljanak menetjegyet (repülőjegy, buszjegy, stb.), mert a késedelmes kézbesítésből származó esetleges károkért nem tudunk felelősséget vállalni.

Amennyiben az útlevél kérelmét Magyarországon adta be, kérjük, hogy feltétlenül olvassa el honlapunkon a „Magyarországon igényelt útlevelek átvétele" részt is.

3. Azok a magyar állampolgárok, akiknek a birtokában lévő útlevél vagy személyazonosító igazolvány lejárt, de Magyarországon érvényes személyazonosító igazolvánnyal vagy útlevéllel rendelkeznek, kérjük, hogy gondoskodjanak az érvényes okmány kiküldéséről.

4Útlevél pótlására kizárólag Webes Ügysegéden keresztül van lehetőség, a konzulátuson nem! Az úti okmány pótlása során az elveszett, eltulajdonított vagy megsemmisült úti okmány helyett, annak érvényességi idején belül, a korábbi úti okmánnyal megegyező adattartalommal új úti okmány kerül kiállításra. Az útlevél pótlására kizárólag abban az esetben van lehetőség, ha a pótlandó útlevél 2013. január 1-jét követően került igénylésre, és kérelmezője hozzájárult ujjnyomat adatának tárolásához, vagy ujjnyomat adat felvételezésére a jogszabályban előírt okból nem került sor. Az eljárás illetékmentes, ha a pótlás oka a korábbi útlevél eltulajdonítása. A Magyarországi címre történő postázás díjmentes, konzulátusi átvétel esetén konzuli közreműködői díj megfizetése ellenében vehető át az online igényelt útlevél.

5. Hazatérési célú ideiglenes magánútlevelet csak azok igényelhetnek, akiknek az Egyesült Királyságban tartózkodása alatt az úti okmányát az utazását közvetlenül megelőzően ellopták, vagy azt közvetlenül az utazás előtt elvesztette és dokumentumokkal igazolhatóan sürgősen Magyarországra kell utaznia, amely utazás nem halasztható, valamint azon magyar állampolgárok, akik az Egyesült Királyságban élnek, de sürgős hazautazás miatt az útlevél eljárásra biztosított várakozási időt nem tudják megvárni.
Az ideiglenes magánútlevél igényléséről honlapunkon részletesen itt olvashat.